Oliver Cromwell

Oliver Cromwell 1599. április 25-én született Huntingdonban, Robert és Elizabeth Cromwell egyetlen fiúgyermekeként. Nemesi családból származott, de életének egy részét paraszti sorban töltötte (a brit történelemben családneve korábban is felbukkant: üknagyanyja, Cathrine Cromwell, VIII. Henrik híres kancellárjának, Thomas Cromwellnek nővére volt, de nem volt egyenes ági leszármazottja Thomas Cromwellnek). Apja másodszülöttként nem örökölhetett címet, így a család a nagy mobilitású angol társadalom széles középosztályához tartozott.[1] Gyermekkoráról az utókor szinte alig tud valamit, így tág tér nyílt a fantazmák és spekulációk számára. Gyakran vendégeskedett Oliver nagybátyja hichingbrooke-i kastélyában. Jó testfelépítésű, egészséges gyerek volt, szenvedélyesen vadászott és futballozott. Igen erős puritán szellemben nevelkedett. 1616. április 23-án iratkozott be a Sidney Sussex College-be, amit egy évvel később ott is hagyott. A filozófia és az irodalom sosem hozta lázba, beszédeiből és leveleiből teljesen hiányoztak a klasszikus görög és római íróktól való idézetek, amiket a Bibliával ellensúlyozott. 1617 júniusában meghalt apja, a hagyaték szerint a vagyon egyharmadát örökölte 21. éve betöltekor. Ekkor három évre eltűnt a kutatók elől, legközelebb akkor került elő, mikor feleségül vette Elizabeth Bourchier-t 1620. augusztus 22-én. A vallásszabadságot tartotta ideálisnak, egész életében hajlamos volt a depresszióra. Nézeteire nagy hatást gyakorolt Thomas Beard helyi puritán prédikátor: élesen kritizálta a királyságot és Rómát, hitt Krisztus közelgő második eljövetelében (ami persze Angliában fog bekövetkezni).[2]

A korai karrier

Életpályájának elején parasztgazdának (yeoman) megfelelően élt (leginkább durva, házi szövésű ruhákat hordott, még a Parlamentben is). Életének első negyven évében történelmi szerepe jóformán jelentéktelen volt, ami azért nagy szó, mert a korabeli várható élettartam Angliában alig haladta meg a negyvenet. Minden bizonnyal nem lehetett mentálisan teljesen ép: pszichoszomatikus tüneteit ma depressziónak, pánikbetegségnek, hipochondriának mondanánk, orvosa komoly depressziót állapított meg nála. [3] 1628-ban származása miatt és rokonai segítségével alsóházi képviselő lett, de első parlamenti felszólalása kudarc volt. A parlamentben általános megdöbbenést kelt egyszerű öltözetével és nyers stílusával. „Igen közönségesen volt öltözve, egyszerű posztóruhába, melyről lerítt, hogy valami rossz vidéki szabó varrta (…) hangja éles, dallamtalan; beszéde heves, de nem sok értelme volt (…)” [4]

A parlament berekesztése után hazatért Huntingdonba. I. Károly 1630-ban visszavonta Huntingdon ősi kiváltságlevelét, és újat bocsátott ki helyette, miszerint nem 24, hanem 12 elöljáró kormányozhat, akiket nem lehet visszavonni, és mind anglikán volt. Az ellenállás élére Cromwell állt, tiltakozott a régi városi kiváltságok eltörlése ellen, azonban csúfosan megbukott. A megaláztatások miatt eladta mindenét, és 1631-ben St. Ives-be költözött, ahol ismét gazdálkodásba kezdett, élete mélypontjára ért. A kitörést számára az jelentette, amikor 1636-ban meghalt anyai nagybátyja, Sir Thomas Steward, és vagyonának jórészét megörökölte, így visszatérhetett a módos emberek világába. [5] Elybe költözött, ahol a puritán eszmekör aktív és lelkes harcosává vált. A puritánok bár protestánsok voltak, támadták az anglikán nemzeti egyházat is: szerintük túl hierarchikus, és katolikus elemeket is őriz. A püspökségek (26 db.) helyett mind a 9324 egyházközösséget önálló egyházként akarták látni „9324 pápa” irányításával. A Gyökér és Ág mozgalom, aminek Cromwell is tagja volt, az anglikán egyházat egyfajta ökumenikus szervezetté kívánta tenni, ami hitelveik tiszteletben tartása mellett egyesítette a kisebb radikális szektákat is (kvékerek, diggerek stb.), ahelyett, hogy üldözte volna őket. [6]

A polgárháború alatt

A polgárháború során a lakosság 4%-a elpusztult (nagyobb arány, mint az I. világháborúban), és az anyagi kár is hatalmas volt: 11 ezer ház égett le, több várost és falut kifosztottak. A legfontosabb motiváló erő mindkét oldalon a vallás volt, ezen a vonalon szakadt ketté a társadalom, a teológiai kérdések a társadalom minden rétegét foglalkoztatták (az olvasás ekkorra már egészen elterjedt, 10-ből 6 ember olvashatta a Bibliát). Cromwell is elsősorban a godly cause (isteni ügy: kb. a protestáns hit védelme) miatt csatlakozott a parlamenti hadsereghez. 1642-ben már saját költségén csapatokat szervezett a Cambridge-i és más egyetemek diákjaiból (az ellenszegülő dékánokat a Towerbe záratta) és elfoglalta a város erődjét. [10]

Általában önállóan cselekedett, nem hallgatott felettesei parancsaira, nem egyeztette velük a haditervet: a háború megnyerését saját szent küldetésének tekintette. Első jelentős győzelmét is a cambridge-i önkénteseivel aratja. Cromwell seregének különlegessége, hogy nem sorkatonákból vagy zsoldosokból, hanem elkötelezett, fanatikusan vallásos önkéntesekből állt (később a New Model Army is így alakult), emiatt igazi elit haderő volt. Az új mintájú hadsereget (New Model Army) más néven vasbordájúakat (ironsides) Cromwell szülőfaluja környékén élő puritán yeomanekből szervezte, ami nemcsak hadsereg, de „fegyveres egyház” is volt. A katonák magukat kiválasztottaknak tartották és fanatikusan harcoltak a godly cause érdekében. A csatákat az istentisztelet egy formájának, győzelmeiket istenítéletnek tekintették, a katonák felszereléséhez hozzá tartozott a zsebben hordató Biblia („Cromwell Bibliája”). Cromwell nem törődött a katonák társadalmi státuszával – míg a parlament más egységeiben csak nemesekből lehettek tisztek, a vasbordájúaknál valóban képességek szerint léptettek elő alacsony származású katonákat is. A seregben helyet kaphatott minden nonkonformista (tehát nem anglikán vagy presbiteriánus) protestáns irányzat híve. Az independensek felfogása érvényesült, vagyis szinte teljes volt a vallási tolerancia. Cromwell levelezéseiből kiderül, hogy Cromwell szó szerint egyházzá akarta alakítani a seregét: már a vasbordájú alakulat felállítása előtt is erre tett kísérleteket, később híres seregéhez egy papot hívott meg, hogy segítse az egyház szervezését. Úgy gondolta, a háború után a sereget független gyülekezetté lehetne formálni, akik aztán szükség esetén bármikor újra fegyvert fognának a protestáns ügyért.[11]

Cromwell kihasználta a korszakban egyre inkább elterjedő propagandafogásokat (pl. röplapok) mind a király, mind a parlamenti ellenzék többi csoportja ellen. A király az 1645-ös nasbey-i vesztes csata után Newarkban megadta magát a skótoknak, akik 400 ezer fontért kiszolgáltatták őt Cromwellnek. [12] A királypárti tábor ily módon való megszűnésével viszont átalakult az angol politikai paletta: az independensek kerültek a centrumba, tőlük jobbra álltak a kompromisszumot kereső presbiteriánusok, balra viszont a radikális levellerek. Cromwell az adott helyzetben megpróbált kiegyezni a királlyal, ám az elzárkózott ettől; Cromwell-el párhuzamosan ugyanis a presbiteriánusok is folytattak tárgyalásokat Károllyal, sőt emellett a skótokkal is szövetkeztek. Cromwell ekkor északra vonult, s Prestonnál legyőzte a skótok és presbiteriánusok seregét, a foglyokat pedig – mint köztörvényes bűnözőket – kivégeztette.[13]

A végnapok

1658 augusztusában meghalt Betty lánya, ami letaglózta, emellett régóta köszvény és vesekő gyötörte, majd maláriát diagnosztizáltak nála. 1658. szeptember elsején legidősebb fiára, Richárdra hagyományozta minden hatalmát, szeptember 3-án meghalt Hampton Courtban.

Oliver Cromwellt a Westminster apátságban temették el, de a hatalomba 1660-ban visszatérő királypártiak árulónak minősítették, a tetemet kiásták és láncokkal felakasztották, majd lefejezték. Fejét a Westminster apátság előtti póznán tartották 1685-ig, ezután többször adták-vették, majd 1960-ban a cambridge-i Sidney Sussex College-ban temették el. [18]